A szatmárnémeti Északi Színház


A Harag György Társulatnak és az Északi Színház Román Társulatának otthona Szatmárnémeti régi központjában található.

Ez a megyeközpont második színházépülete, az első szintén a régi városközpontban volt, gyakorlatilag ötven méterre a mostani épülettől. A városban 1790-ben tartották az első színházi előadást vándorkomédiások, az első kőszínház pedig 1847-ben épült. A jelenleg is álló színházi épület alapkövét 1889 május 18-án tették le és 1892 január 14-én adták át. Tervezője Voyta Adolf volt, az építést pedig Szikszay Lajos, debreceni építész vezette.

A színház 365 férőhelyes, s bár jelenleg játszanak benne, elképzelhető, hogy hamarosan felújítási munkálatok zajlanak az épületen, ami miatt az előadásokat más helyszínen játsszák majd.

Az Északi Színház épületének szomszédságában található az Ács Alajos Stúdióterem, ahol 70-80 néző előtt adnak elő stúdióelőadásokat. Az Északi Színház épületében bábszínház is működik, ennek a Szivárvány-terem ad otthont - nevét a félkör-alakú nézőtérről kapta.

A Harag György Színtársulat előadásairól bővebben a www.harag.eu honlapon lehet olvasni, a szeptember végétől június elejéig játszott előadásokra a színházépülettel szemközt levő jegyirodában lehet belépőt váltani. A pénztár nyitvatartása: minden hétköznap 9-17 óra között, szombaton 10-13 óra közt, valamint előadások előtt egy órával. Jegyinformáció telefonon is kérhető, a 0261-712106-os számon.

 

vissza

Szálláshely kereső

 
Szálláskereső