Arad - A római katolikus nagytemplom


Arad városának főterén áll a település egyik legreprezentatívabb épülete: a Pádovai Szent Antalnak szentelt templom.

Ez az egykori minorita rendi templom helyén épült fel, 1902 és 1904 között. Habár az épülethez az épületsor más elemei szinte hozzátapadtak, oszlopaival mégis tekintélyt parancsol, kiemelkedve a többi építmény közül.

A homlokzata meglehetősen keskenynek tűnik, de ajtaján belépve hatalmas tér fogadja a turistákat, s vallástól függetlenül egy kis önvizsgálatra, elmélkedésre készteti őket.

A reneszánsz stílusban épített templom terveit Tabakovits Emil készítette. Külsőleg a már említett oszloppárok nyűgözik le a nézelődőt, no meg a Michelangelo-szobor másolata, amely a római Szent Péter bazilikában található piéta-szobornak a pontos mása.

A templom belsejében az 56 méter magas kupola ejti ámulatba az ide betérőket, az ólomüveg-ablakokon beszűrődő napfény pedig páratlan hangulatot ad a belső térnek.

A templom hangulatának kialakításában az orgona-szónak is nagy jelentősége van: a kitűnő hangzású hangszert komolyzenei koncertek alkalmával is használják, ezért a templom rendszeresen otthont ad az Aradi Filharmónia zenekarának fellépéseinek.

Mivel a templomot nem lehet bármikor látogatni, érdemes felvenni a kapcsolatot a parókiával, ha be szeretnénk járni az épületet.

Azok, akik csak átutazóban, előzetes egyeztetés nélkül térnek be ide, néhány lépést tehetnek a belső térben, majd egy biztonsági rács előtt imádkozhatnak - ahogy azt sok aradi nap mint nap megteszi.

 

vissza

Szálláshely kereső

 
Szálláskereső