Arad megye - Nagyhalmágy község


Nagyhalmágy község Arad megye keleti részén, a Halmágyi medencében fekszik.

A különleges hangulatú község területének 43 százalékát erdő fedi és 600-800 méteres hegyek veszik körül. Neve a halom-szóból ered, a XIV században Halmagként, a XVII. században már Nagy Halmágy néven emlegetik.

Érdekesség, hogy a 2002-es népszámlálási adatok szerint 1152 lakosából mindössze egy vallotta magát magyarnak.

Ennek megfelelően a lakosság vallás szerinti megoszlása is igen egyoldalú: közel 1100 személy vallotta magát ortodox vallásúnak, a baptisták és pünkösdisták száma pedig elhanyagolható.

A település turisztikai látványosságai közül kiemelendő a gótikus ortodox templom, amely régebben a görög katolikus hívek által volt látogatott.

A ma is álló templomot 1440 körül építette a Moga család, legalábbis erről tanúskodik a templom falán található úszláv felirat. A templom belső falain freskótöredékek láthatók, bibliai jelenetek, Jézus és Szent Miklós csodatételei valamint egyéb szentek portréi.

A településen járva érdemes megismerkedni a helyi gazdákkal, hiszen náluk lehet a legolcsóbban beszereznitojást, házi tejet, különböző házias jellegű sajtokat, háztáji és erdei gyümölcsöket - sőt, a gyümölcsöket szárítják is, úgyhogy ezekből a finomságokból egész évben lehet kóstolgatni.

S ha már megismerkedtünk a helyiekkel, hagyjuk, hogy meghívjanak egy házias jellegű, természetes áfonya, meggy, cseresznye vagy málna-üdítőre, s ha pedig szerencsénk van, még megkóstolhatjuk a helyi különlegességnek számító különböző túrós ízesítésű palacsintákat illetve a virsliként emlegetett, sajátos recept alapján kecske és juhhúsból készült kolbászt.

vissza

Szálláshely kereső

 
Szálláskereső