Balmazújváros és a termál strand


Balmazújváros a Hortobágytól 20, Hajdúszoboszlótól 19, Debrecentől pedig 23 kilométerre található, és két jellegzetes alföldi tájegység, a Hajdúság és a Hortobágy találkozásánál található.

A nagyjából 18 ezer fős település az utóbbi években fejlődött igazán látványosan, de már az Árpád-házi királyok idején lakott volt a környéke.

Igazi turisztikai vonzerejét a jellegzetes mezővárosi hangulata adja, ebbe a hangulatba belekóstolni egy rövid séta is elég a városka központjában található Kossuth téri díszparkban, mely körül műemlék-épületek és szobrok találhatók. Érdemes felkeresni a város római katolikus és református templomát is, a Veres Péter emlékmúzeumot, aki pedig megéhezne, azt nagy szeretettel várja a Kishortobágyi Csárda.

A turisztikai vonzerő tekintetében fontos pontja a városnak a helyi Termál- és Strandfürdő, amelynek vize 1994 óta rendelkezik a gyógyvíz-minősítéssel. A pihenés mellett ezzel a szolgáltatások egészségügyi szolgáltatásokkal is bővültek. Emellett gyermek, felnőtt és látvány termálmedencék, úszó- és strandmedencék várják a pihenni vágyókat ide, valamint van lehetőség szaunázásra, masszázsra is.

A város számtalan rendezvénnyel várja a turistákat: van itt bio-főzőverseny, képzőművészeti alkotótábor, Adventi forgatag, télűző maskarás felvonulás és itt tartják Magyarország legrangosabb kézi aratóversenyét is.

vissza

Szálláshely kereső

 
Szálláskereső