Békéscsaba - A Jankay gyűjtemény és kortárs galéria


Békéscsabán a helyi kortárs művészek alkotásaival való ismerkedésben segít a helyi bevásárlóközpont, a Csaba Center harmadik emeletén található kiállítóterem, amely 2003-ban nyitotta meg kapuit.

A galéria kiállítása két részből áll: az egyik részében a kortárs művészek alkotásai tekinthetők meg, míg a másik részben az 1899-ben Békéscsabán született Jankay Tibor képzőművész alkotásai láthatók.

Jankay Tibor egyébként 1994-ben halt meg Los Angelesben, végrendeletében pedig szülővárosára hagyta a művészeti hagyatékát: nem csak festményeket, hanem grafikákat, szobrokat is.

A képzőművész hagyatéka annyira sokszínű, hogy a munkásságát bemutató kiállítás anyaga rendszeresen cserélődik, így a látogatók Jankay különböző korszakaiból származó alkotásaival is megismerkedhetnek.

A kiállítás anyaga Jankay alkotásai mellett a hozzá közel álló művészek, a Kolozsváry és a Tevan családok alkotásaiból is tartalmaznak néhányat.

Ugyancsak itt működik a már említett Kortárs Galéria, ahol békéscsabai alkotók, de külföldi művészek alkotásait is láthatják az ide betérők.

A galéria látogatása ingyenes és szintén ingyenesen lehet tárlatvezetést is igényelni. Nyitvatartás: a hét minden napján 9 és 18 óra között.

 

vissza

Szálláshely kereső

 
Szálláskereső