Bihar megye - vadregényes tájak, termálvíz és Ady-kultusz


A romániai Bihar megye az ország leggazdagabb megyéi között van számon tartva, ám nem csak a sok külföldről érkező cél, hanem a gazdag természeti értékek is hozzájárulnak ehhez a címhez.

Az ország észak-nyugati részén található megyének 600 ezer lakosa van a legutóbbi hivatalos népszámlálási adatok alapján, közülük 205 ezer lakos a megyeközpontban, Nagyváradon él. Amegye területén jelenleg 404 ezer román nemzetiségű személy él, a magyarok számaránya 25,91 százalék, ez megközelítőleg 155 ezer személyt jelent. A megyében jelen van a szlovák illetve a roma kisebbség is.

A megyeszékhely helyén már a XI. században földvár állt, erre utal a várad elnevezés, ami kis várat jelent. A vár maradványai most is láthatók, köré ugyan tömbházak épültek de az utóbbi időben az elhanyagolt vár környékét megtisztították, most egyfajta parkként működik, számos szabadtéri rendezvény helyszíne. Nagyvárad látnivalói közül érdemes mindenképp megemlíteni a Római Katolikus Székesegyházat, amely Románia egyik legnagyobb barokk temploma, ennek közelében található a Kanonok-sor, amely klasszicista-barokk stílusban épült 1760-1875 között. A város egyik jelképe a Fekete-Sas palota, amely 1908 novemberében nyílt meg. Ennek a helyén állt a Sas-fogadó, amelyben először tartottak magyar nyelvű színházi előadást 1798-ban. Az irodalom kedvelői számára igazi zarándokhely Nagyvárad, Ady Endre Pece-parti Párizsa. A költő itt élt és alkotott a XX. század elején, a városban Ady Endre emlékmúzeum található, a költő nevét számos intézmény viseli.

A 7544 négyzetkilométer összterületű megyében több földrajzi tájegység található: a Nyugati-alföld, a Nyugati-dombvidék, Réz-hegység, a Király-erdő, a Bihar-hegység és a Vlegyásza-hegység. Ennek is köszönhető, hogy rengeteg turista érkezik a megyébe, akik a természeti adottságokat, a vadregényes tájakat csodálni érkeznek, a föld mélyétől

a legmagasabb pontokig. A hegyes vidékeken számtalan barlang található, köztük néhány szervezetten látogatható, mások csak a komolyabb barlangászok számára felfedezhetők.

A megye turisztikai vonzerejét a gyógyhatású termálvizek és régóta népszerű fürdőhelyek, strandok is növelik. A Nagyváradtól alig 8 kilométerre található Félixfürdő illetve Püspökfürdő híres gyógyvize néhol 49 fok hőmérsékleten tör a felszínre, a két említett fürdőhelyen számos kórház, gyógykezelőközpont található.

vissza

Szálláshely kereső

 
Szálláskereső