Csongrád megye - Csongrád városa


Csongrád megyében, a Tisza jobb partján, a kőrös torkolatánál található Csongrád városa.

A jelenleg több mint 17 ezer fős település a folyóvíz közelsége miatt kedvező volt település-alapításhoz, így már az ókorban is laktak itt emberek.

A monda szerint ez volt a Hét Vezér közül Ondnak a szálláshelye, akinek a fia földvárat épített itt, amit "Csernigrádnak" (fekete várnak) neveztek - innen ered a Csongrád elnevezés.

A város történetének egyik érdekes mozzanata, hogy bár már az 1800-as években városi ranggal rendelkezett, a többlet-adó miatt 1876-ban inkább lemondott a címről és nagyközséggé alakult. A városi címet 1923-ban vette újra fel. 

A város főutcáján haladva harmónia és nyugalom fogadja a turistákat.

A főút szinte teljes vonalán parkok húzódnak, melyben több emlékmű is található, ezért Csongrádon járva ne rohanjunk, hanem szépen sétáljuk végig a város egymást érő parkjait - a jó levegő, a kellemes hangulat megnyugtatja az idegeket és feltölti a mindennapok rohanásában megfáradt utazókat.

A főutcán haladva megnézhetjük a Szent Rókus Római Katolikus templomot és a Batsányi János Gimnázium épületét, s ha már erre járunk, vessünk egy pillantást a Polgármesteri Hivatal épületére is, amely előtt szökőkút frissíti a levegőt. 

A város rendelkezik egy több medencés stranddal is, a Csongrádi Gyógyfürdő és Strand nyitott és fedett medencékkel várja a vendégeket. Aki pedig hanyagolná a medencéket és inkább természetes környezetben lubickolna, azoknak a Körös-torok az ajánlatunk.

Ahol a Körös a Tiszába torkollik, ott alakult ki a nyári hónapokban a környék legkedveltebb szabad-strandja. Az alacsony vízállásnak köszönhetően itt puha homokon strandolhat az, aki ellátogat a Tisza és a Körös találkozásához. Akik pedig nem henyélni szeretnének a folyóparton, hanem aktívabban pihennék ki magukat, azokat várja egy jó kis biciklitúra a Tisza-hídon át egészen Szentesig.

A turisták figyelmébe ajánljuk továbbá a Belső várost, amely Európában szinte egyedülálló módon, kiterjedt múzeum-faluként mutatja be az itt lakók őseinek életét.

vissza

Szálláshely kereső

 
Szálláskereső