Fesztiválok Szatmárnémetiben - A Partiumi Magyar Napok


2011-ben ünnepelte a szatmárnémeti magyarság a jubiláló, tizedik Partiumi Magyar napokat, amely az első rendezvénytől kezdődően minőségi szórakozást jelentett a kisebbségben élő magyarok számára.

A rendezvény alapötlete onnan jött, hogy mivel a Szatmárnémeti Városnapok inkább a román nemzetiségűek igényeihez van igazítva, a magyarságnak is szüksége lenne egy nagy fesztiválra. A gondolatokat tett követte, és megrendezésre került az első PMN, amelyet aztán minden évben nagy izgalommal vártak a szatmáriak.

A Partiumi Magyar Napok néhány éven belül kiköltözött a régi városközpontból a Kossuth Kertbe, a kétnapos rendezvény pedig folyamatosan fejlődött, bővült - a jubileumi PMN-en például már négy napon keresztül, négy helyszínen, több mint hetven produkció várta a résztvevőket.

A határ túloldaláról is sok résztvevőt vonzz a rendezvény, ugyanis számukra eltűntek a nyelvi korlátok, a fellépő együttesek többsége pedig Magyarországról érkezik. Az elmúlt években olyan zenekarok léptek fel a rendezvény zárókoncertjén, mint a Bikini, a Zanzibár, az Apostol, a Republic és még sorolhatnánk. A programok mellett természetesen érdemes kilátogatni a Kossuth Kertbe is, ahol a régióra jellemző italokat és gasztronómiai különlegességeket készítik helyben, így a készítés fázisaival is meg lehet ismerkedni a megízlelés mellett.

 

vissza

Szálláshely kereső

 
Szálláskereső