Gyomaendrőd városa


Békés megyének az északi részében, a Hármas-körös bal partján terül el a 14.100 lakosú Gyomaendrőd.

A település meglehetősen fiatal, hiszen 1981-ben jött létre, Gyoma és Endrőd települések egyesülését követően.

A két település már az egyesülést megelőzően is összeért, ám a lakosok meglehetősen ellenségesen álltak a szomszéd település lakóihoz: általában csúfnéven emlegették őket.

A település közelében, illetve közigazgatási határain belül található a Torzsás-zug, illetve a Népliget - mindkettő természetvédelmi területnek van nyilvánítva.

Akit komolyabban érdekel a város története, azoknak a Városi Múzeum helytörténeti gyűjteményét ajánlanánk megtekintésre, az egykoron itt élt helyi emberek életébe pedig a Tájház, az egykori gazdaház nyújt betekintést.

Érdemes felkeresni a copf stílusú endrődi Római Katolikus templomot és a Gyoma egykori területén található Református templomot.

Az egykori Kner-házban, Kner Imre egykori lakóházában működik a Kner Nyomdaipari Múzeum, amely az egyetlen ilyen típusú kiállítás Magyarországon. Itt megismerkedhetünk a nyomda teljes történetével az 1882-es alapítástól kezdődően napjainkig.

A település egyik legfontosabb turisztikai látványossága volt a 2004-ben bezárt Motormúzeum, amely közel 200 motorkerékpárt mutatott be, s melynek párja csak Angliában van. Sajnos a múzeum nem látogatható, pedig a Sóczó család gyűjteményében olyan motorkerékpár is található, amely az 1885-ben a Daimler cég által szabadalmaztatott motorbicikli hasonmása. A gyűjteményben a legidősebb jármű 1922-ből származik, a legfiatalabb kiállítási tárgy 1989-es.

 

vissza

Szálláshely kereső

 
Szálláskereső