Nagykároly városa


Szatmár megyében, Szatmárnémetitől 34 kilométerre fekszik Nagykároly, mely annak ellenére, hogy kisváros, rengeteg látnivalóval, irodalmi emlékkel várja az utazókat.

A megyei jogú várost a 2002-es adatok szerint 23182 személy lakja, ebből a magyar lakosság száma 12569. A település már 1264-ben létezett és a Károlyi család első birtokközpontja volt. A település folyamatosan fejlődött az igazi fejlődést viszont az 1780-as év hozta el, amikor Szatmár vármegye központja lett, 1836-ban kaszinó, majd aggmenház és kórház is létesült.

A városban járva a legfontosabb látnivaló a Károlyi Kastély,mely Joseph Bitthouser tervei alapján épült 1794-ben, majd árokkal körülvett lovagvárrá építették át. Múzeum és könyvtár működött benne hosszú időn át, jelenleg a belső tere nem használható, ugyanis nagyszabású felújítási munkálatok zajlanak benne. A földszinti termeket a régi időket idéző berendezéssel látják el, így egyfajta időutazást élhet majd át az, aki ellátogat oda.

Fontos látnivaló Nagykárolyban az Arany Szarvas fogadó, melynek ablakában látta meg Petőfi Sándor későbbi feleségét, Szendrey Júliát. Az 1805-ben épített fogadót 1850-ben átépítették és városháza működött benne. Maradva az irodalomnál: Nagykárolyban látható a jelenlegi Kaffka Margit utca 4. szám alatt található ház udvarán Kaffka Margit szülőháza. A mai Iuliu Maniu Iskolaközpont is értékes emlékeket őriz: itt volt a régi vármegyeháza, s itt dolgozott Kölcsey Ferenc is egy ideig vármegyejegyzőként. Nagykárolyban feltétlenül érdemes meglátogatni a piaristákhoz kötődő épületeket: az egykori piarista rendházat, a gimnáziumot és a piarista templomot is.

 

vissza

Szálláshely kereső

 
Szálláskereső