Temes megye – Facsád


A Dévát Lugossal összekötő út mentén, Lugastól 33 kilométerre található Facsád városa, a Béga folyó partján.

A település neve a román faget - bükkös - szóból ered. A 2002-es népszámlálási adatok szerint a városnak 3759 lakosa volt, ebből közel 90 százalék a román nemzetiségű, 8,6 százalék volt a magyar illetve 1,5 százalék a német.

Turisztikai szempontból több oka is van annak, hogy pihenni és új élményekkel gazdagodni vágyók érkeznek a településre.

A történelem iránt rajongók például Facsád várárnak maradványait, az erődítmény feltárt alapfalait látogathatják meg. Mivel fontos közlekedési csomópont és pihenőhely volt, várat építettek ide, amelyről először 1548-ban írtak.

Facsád városának a legrégebbi temploma az 1733-ban épített római katolikus templom, az ortodox templomot 1889-ben építették, a református templom pedig 1997-ből származik.

A szórakozni vágyók Facsádon többek között az 1800-ban épült kaszinó épületben kapcsolódhatnak ki - itt hétvégénként a fiatalok nagy örömére club, diszkó működik.

Az aktív pihenés szerelmesei, különösen a halászat és vadászat kedvelői érzik igazán a paradicsomban magukat ezen a környéken: a környező erdőkben vadászni lehet, a közeli víztározóban pedig a pecások várhatnak a nagy fogásra.

A város közelében található 460 hektáros víztározó Temes megye legnagyobb állóvize, itt a horgászat mellett lehetőség van strandolásra is.

vissza

Szálláshely kereső

 
Szálláskereső