Temes megye - Lugos városa


Temes megye második legnagyobb városa Lugos, amely a megyeközponttól mintegy hatvan kilométerre fekszik, a Temes folyó partján.

Lakosságát tekintve több mint 40 ezres, a 2002-es népszámlálási adatok szerint a lakosság közel 83 százaléka volt román, közel tíz százalékuk magyar és közel 3 százalékuk német nemzetiségű.

A település neve valószínűleg a szláv lug szóból ered, ami ligetet jelent. A történelme során Lucas, Lugas, Logos, Lwgos néven is szerepel az írott emlékekben.

Bár a Temes megyei városok közül a megyeszékhely vonzza a legtöbb turistát, Lugason is jelentős a turisztikai látványosságok száma. A városban több felekezetnek is van temploma, ezért az ide érkezők akár néhány órát is eltölthetnek templomlátogatással.

A minorita templom építését 1733-ban kezdték, az ortodox templomot, amely az Istenanya elszenderülése nevet viseli, 1766-ban vehették át a hívek.

A település katolikus temploma 1780-ban épült és Szent István nevét viseli. A templomok sorában következhet az 1742-ben épült zsinagóga és az 1843-54 között épített, klasszicista stílusban épített görög katolikus katedrális.

A város neogótikus református temploma 1906-ban épült.

A kiállítások kedvelői az ortodox esperesi hivatalban egyháztörténeti kiállítást látogathatnak meg, a város történelmi, néprajzi és képzőművészeti múzeuma pedig szintén izgalmas élményeket nyújt a turistáknak.

A városban járva feltétlenül érdemes megnézni a városháza épületét, amely egy eklektikus stílusban épült palotában kapott helyet, illetve kötelező látnivaló a Vashíd is, amely Lugos egyik szimbóluma. Ez 1902-ben épült, az egykori, a Temes folyón átívelő fahíd helyén.

vissza

Szálláshely kereső

 
Szálláskereső